
Koleszterin – nem ellenség, egy félre értelmezett vegyület
Koleszterinre szüksége van mindenkinek. Kevesen tudják, hogy az emberi agy 20%-a koleszterinből épül fel, illetve a szívünk 10 %-a is. Számos hormon bonyolult bioszintézis folyamán koleszterinből képződik (progeszteron, kortizol, aldoszteron…), illetve a D-vitamin szintézisében is nagy szerepet játszik.
Sokan hallottunk már „jó” és „rossz” koleszterinről, e kettő fajtáját különböztetjük meg elsősorban. Tehát van egyszer az LDL-koleszterin, ő kapta a rossz jelzőt és van a „jó” koleszterin a HDL. Ne tévesszen minket meg, szükség van az emberi szervezetnek az LDL-re, hiszen ő felelős a koleszterin szállításáért a májból a sejtek felé, ha azonban a vérben túl sok van belőle, lerakodik az érfalakon, úgy nevezett plakkokat hoznak létre, szűkítik az erek átmérőjét, kevesebb oxigén jut el a sejtekhez, szervekhez. Végső esetben az ér el is záródhat, ez szövet elhalásához vezet.

Hogyan is csökkentsük az LDL szintjét?
A szervezetünk előállít annyi koleszterint, amennyire szüksége van. Tehát figyelnünk kell a táplálkozásunkra, életmódunkra. Próbáljunk meg minél kevesebbre redukálni a következőket:
- fogyasszunk kevesebb vörös húst, tejet, tejterméket
- csökkentsük az előre csomagolt, félkész-, kész termékeket, illetve a fast foodokat.
- csökkentsük a cukor fogyasztásunkat: bolti kekszek, péksütemények, üdítők, répacukor, nádcukor
- a bolti sós olajos nasikat is mérsékeljük, mint chips, sós olajos magvak, sós snack..
- alkoholfogyasztást limitáljuk (1-2 dl jó minőségű vörösbor jó választás)
- kérjük szakember segítségét az étrend összeállításban
És hogy vigyünk be a „jó” HDL koleszterinből többet?
- sütéshez, főzéshez olívaolaj, jobb minőségű (hidegen sajtolt) napraforgó olaj
- több nyers zöldség és gyümölcs fogyasztása, teljes értékű gabonák beiktatása
- nem kell minden nap húst fogyasztani (lencse-, bab fasirt, tengeri halak fogyasztása legalább heti egyszer)
- Avokádó! (krémként, salátákhoz)
- Köles, hajdina, quinoa, rizs és krumpli helyet köretként
- olajos magvak főleg diófélék, fokhagyma, hagymák
- Sportoljunk!
- dohányzás elhagyása
Lehet genetikai hajlamunk is a túl magas koleszterin szintre, illetve szervi problémákra is utalhat. Rendellenes vese, máj és pajzsmirigy működés is állhat a hátterében.
Nem minden az, aminek elsőre látszik, nem feltétlen veszélyes az, amiről eddig azt hittük. Mindennek előtt érdemes figyelned önmagadra. Válts életmódot, táplálkozz helyesen, kérd szakértő segítéségét. Változtatni sose késő.
Ezeket is érdemes megnézni

Mogyorós-kókuszos omlós keksz
2020.10.28.
Gluténérzékenység – Mindennapi kenyerünket add meg…inkább ne!
2020.11.10.