almaecet otthon
Táplálkozás

Mit is kell tudnunk az almaecetről?

Az alma ecet első körben almalé, de élesztő hozzáadásával és a lében lévő cukor együttes hatásával alkoholossá alakul, tehát erjedésnek indul. A baktériumok az alkoholt ecetsavvá változtatják, ez adja meg az ecet savanyú ízét és erős illatát.

Meglepődve olvastam, hogy az „almaecet fogyás-diéta” volt a Google egyik leggyakrabban felmerülő egészségügyi témájú keresése 2017-ben, ekkor tudatosult, hogy évszázadokkal ezelőtt is használták gyógyírként, sebek kezelésére, antibiotikumként.

Az utóbbi években fedezték fel az almaecet néhány jótékony hatását:

  • Japán tudósok úgy találták, hogy az elhízás leküzdésében is segíthet. Az ecet javította a vércukor- és az inzulinszintet egyaránt, egy 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő csoportban.
  • Elhízott patkányokkal és egerekkel végzett vizsgálatok azt sugallják, hogy az ecetsav megakadályozhatja a zsírlerakodást és javítja az anyagcserét. Az embereken 2009-ben végeztek egy szélesebb körű tanulmányt, melyben 175 ember vett részt, akik naponta fogyasztottak egy, vagy kettő evőkanál ecetet tartalmazó italt. Három hónap elteltével, ezen csoport, szerényebb súlycsökkenést mértek és alacsonyabb trigliceridszintet mutattak, mint azok akik nem fogyasztották.
  • Az ecetben polifenolokként (antioxidánsok csoportjába tartozó vegyület) ismert vegyi anyagok is vannak, melyek segítik a sejtkárosodás megakadályozását, mely más betegségekhez, például rákhoz vezethet.

Természetesen Önmagában egyik „csodaszer” sem adja meg a kívánt hatást. Egészséges táplálkozással és mozgással sokkal hatékonyabban tudják a hatásukat kifejteni.

Felhasználása és adagolása

Főzéshez, sütéshez, saláta öntetekhez, valamint tartósításra is használják. Nagyon sok savat tartalmaz, tehát az egyenes fogyasztása nem ajánlott (rombolja a fogzománcot). Mindenképp felhígítva, 1-2 evőkanál vízzel vagy teával, lehetőleg zöld teával.

Insider Tipp: Étkezés előtt, lehetőleg reggel fogyaszd. Egy teáskanál almaecet, késhegynyi fahéj, fél citrom leve, 1 dl víz. Hihetetlen jó tisztító.